next
18 éves vagyok, a felnőtté válás küszöbén, de az ajtóból vissza-visszatekintgetek a gyerekkoromra. Kezdek túljutni az álomvilág-jövőképen, és próbálok megvalósítható célokat kitűzni. Hiszek benne, hogy előbb utóbb minden jobbra fordul, ezért próbálok nem a földön ragadni egy esés után.Igyekszem a saját utam járni, hisz más lépteinek nyomában nem lehet sikeres ösvényt kitaposni.

egyetemista leszek

ELTE-TTK Biológia, here I come

  • Még mindig német-lázban égek, de még mindig nem jutottam el oda, hogy megnézzem az ünneplést. Van még időm.
  • Mérges vagyok, mert a laptopomat teljesen szét kell szerelni ahhoz, hogy a ventilátort és a hűtőrácsot ki lehessen takarítani, azt meg nem vállalom be magam, szervizben pedig nem tudom, mennyiért csinálják meg, mennyi idő alatt. A “sima” takarítást 5000ért, de ez szerintem drágább. Hát nem tudom… Hiába vettünk hozzá hűtőt, éget nagyon, és nem akarom, hogy gond legyen, főleg így egyetem előtt. 
  • Tegnap Bereczki-koncerten voltunk, fagyiztunk, tűzijátékot néztünk, és kis híján 19 éves korom ellenére először ültem körhintán. Iszonyatosan élveztem, nem tudom, ez miért maradt ki az életemből. Mindenesetre jó éjszaka volt.
  • Ma pedig kisfilmeket néztem, kevés volt, ami igazán tetszett, de azért volt pár jó. El is mentettem, nehogy eltűnjenek.
  • Ha lehűl az idő, megint átrendezem a szobám. Pedig ez a mostani nem olyan régi helyzet, de eluntam. 
1 week ago 0

orvos én már nem leszek, nem leszek

Szeretem a családi látogatásokat, addig a pillanatig, amíg szóba nem kerül az egyetem. Onnantól vége. Szívom a fogamat, harapom a számat, de persze nem lehet beleveszni a rokonokba, főleg egy idősebb unokatestvérbe, aki két egyetemre is járt. Mindegy. Előkerült egy emberi test lexikon, és én belelapozgatva újra rájöttem, ebbe az irányba kell mennem, ez érdekel. Meg sok más is, de még mindig ez a legreálisabb. A nap végére azonban el lettem keserítve, hogy a biológiával semmire sem megyek, orvosokra van szükség, és a kutatásokat is orvosok végzik. Na én erről már szépen lecsúsztam, tekintve, hogy 5 nap múlva lezárják a végleges jelentkezést, és az én jelöltjeim közt nem szerepel semmilyen orvosi szak. Továbbá kémia érettségivel sem rendelkezem, szóval eleve fel sem vennének. 

De persze ha bogarat ültetnek a füledbe, azt nehéz kiszedni. Megint eljutottam a kétségbeesés szélére - talán bele is estem -, és elkezdtem nézegetni, vajon lehetséges, hogy felvegyenek a SE-re, ha meghajtom magam, és előállok egy kémia érettségivel? Sikerülhetne. Egy év alatt simán. 

De. 

Mielőtt még bármi elhamarkodottat tennék, vagy jelentenék ki, fogtam magam, és megnéztem egy videót egy műtétről, melyben egy agytumort távolítanak el.

És ez szerintem elég elriasztó volt. Na nem, nem azért, mert ijesztő, undorító, vagy nem bírom a vért, egyik sem, szerintem ideális boncmester lennék (haha), de én erre nem lennék képes. Nem tudnék műteni. Nem akarom, hogy egy ember élete legyen a kezemben. Mi van, ha valami történik, és bepánikolok? Első műtét, és elszúrom. Szépen néznénk ki… És olyan meg nincs, hogy “márpedig én nem műtök” - akkor minek jöttél ide, kislányom? Nem fogok annyi évet végigszenvedni azért, hogy aztán egy olyan hivatást válasszak, amitől félnék, ráadásul nem akarok kórházban dolgozni, már a tudattól is a hideg ráz. Mire oda érnék, hogy letettem valamit az asztalra, ősz lennék, valószínűleg depressziós, meggyötört, ahogy magamat ismerem. Nekem ez nem kell. Akkor már inkább elmegyek robotokat tervezni, az is van olyan precíz munka, és jobb esetben nem keverek senkit életveszélybe.

De akkor mit csináljak? Ami a biológián kívül érdekel, az az informatika, de nem minden rétege. A belsőépítészet, de akkor inkább fogok egy lakberendező OKJ-t, és ki és élhetem a vágyaimat. Zene? Ugyan. Annyira jó nem vagyok. Művészetek, írás? Nagy szerencse kell, hogy az ember ne haljon éhen. Csillagászat? Mit kezdek vele? Az űr, a legvégső határ ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó nem hinném, hogy alkalmas lennék űrutazónak, és valószínűleg az utolsó pillanatban kiugranék az űrhajóból, csak ne kelljen felszállnom. Bár végül is, a vidámparkot és a kalandparkban a Denevért is kipróbáltam.

Ó, majd elfelejtettem! 

Eszembe jutott, miért akarok szenvedni, mi az, ami egyáltalán nem a realitás talaján áll, hanem szó szerint felszáll a fellegekbe: pilóta akarok lenni.

no joke.

Lenyűgöző. Akárhányszor látom a repülőket, mindig arra gondolok, én is lehetnék ott fent. 

Csak sajnos ez nem olcsó mulatság, jogsi kell, ami nem támogatott, aztán még külön ilyen-olyan tanfolyam, és kiképzés… De ha már odáig eljutnék, jó dolog lenne.

Majd kiderül. Álmodozni szabad.

Akkor sem leszek pénzügyi ember, politikus, közgazdász, és még franc tudja, mik “hasznosak” mostanában.

Elkezdtem gördeszkázni. Egyelőre még nem nagyon tudtam gyakorolni, mert kevés hely van, ahol tudnék (utcára nem akarok kimenni, meg nyilvános helyeken sem akarok bénázni…), ráadásul az eső is esett. De azért meg lesz. Úgy akarok egyetemre menni, hogy tudok deszkázni. 

Végigvittem az AC3 - Liberationt, ezennel az összes AC-t kivégeztem. Amennyire nem érdekelte először, annyira tetszett a végén. A hangulata a 3. és a 4. rész között van, főleg amikor a barlangokban mászkálunk, illetve Chichen Itza környezete engem egyértelműen a Black Flag vidékeire emlékeztetett. Tetszett a többféle ruha, de nem szerettem a Bayou-t. A francia akcentus nagyon átjött, amikor megjelent egy angol (amerikai?) katona, egyből észrevettem, hogy nem idevalósi. Szerencsére a HD verzión játszottam, így nem egy régi Tomb Raider szintű grafikával kellett játszadoznom (aminek megvannak a maga szépségei, de itt nagyon furcsa lett volna, mert az előző játékok is eléggé kidolgozottak). Szereplők táján nagyon megszerettem Géraldot, sajnálom, hogy az ő happy endje végül nem valósult meg (egyszer shippelek heterókat, akkor sem jönnek össze…). A befejezésen kis híján kiakadtam, de aztán rendeződtek a dolgok :) Most viszont nem tudom, mit kezdjek magammal, beléptem a Brotherhoodba, de annyira zavart, hogy az egér lassú, hogy abba is hagytam, utána akkor a 3. részbe, megcsináltam egy küldetést, de azt is eluntam… Nem is tudom, mivel tudnék játszani. Gondolkodok egy Tomb Raiderön, vagy Mass Effect 3, de közben meg szereztem könyveket is, meg van egy hooosszú listám filmekkel és sorozatokkal. Ráadásul a 4 dvd-t, amit vettem, még mindig nem néztem meg. Az előbb zongoráztam kb egy órát, felelevenítettem a Torreadort, és megtanultam Bach Menüettjét, nagyjából, de nagyon elálmosodtam. Rajzolni is van kedvem. Majd kitalálok valamit…

1 month ago 0

Jobb híján hoztam képeket az ételről, mivel a többi kép az barátos-barátnős, és még mindig rejtőzködöm.

1 month ago 0

part 2 - bankett és szomorúság

Egész csütörtökön nem tudtam mit kezdeni magammal, már teljesen be voltam zsongva, kb. minden 2. gondolatom a bankett körül zajlott. Alig vártam.

Készen álltam, haj becsavarva, smink készen, életemben először időben, de eleredt az eső. Hát szép. Fel kellett húznom egy cicanacit a szoknya alá, meg még egy kardigánt is, úgy lehűlt az idő. De persze, amint leértem a buszmegállóba, már el is állt, ahogy az illik. Mindegy.

Előtte elrohantam még barátnőmhöz, hogy odaadjam a pendrive-ját, illetve osztálytársamnak rámásoljunk egy játékot, de végül is nem volt rá idő, így ebből később egy fel-le rohangálás lett, hogy visszataláljon a gazdájához, de végül sikerült.

Ötre beszéltük meg a kezdést, ekkor kb. a fél csapat hiányzott még, és tanárok is alig voltak. Aztán szerencsére 2 ember kivételével mindenki eljött, és olyan 6 óra tájban a rajztanárunk mondott pohárköszöntőt, ami igen jól sikerült, aztán pedig elkezdtünk enni. 

Az első pár óra jó hangulatban telt, ettünk, beszélgettünk, kisétáltunk a fesztiválra, ami a téren volt, ránk dudált egy hülye autós, amitől szívrohamot kaptunk, megjött a hiányzó tanár is (meg kellett mutogatnom neki, hogy mit lehet enni, pedig épp elmélyült társalgást folytattam…), repülőt, hajót és “puszikat” hajtogattunk papírból, és rajzolgattunk, de aztán a tanárok sorra hazamentek, és senki nem akart táncolni, és a kedvenc tanárommal nem tudtam beszélni, mert másokkal ücsörgött. Vagyis egy kicsit tudtam, de annak nem sok értelme volt, és gyorsan le is lépett, átült másokhoz. Hát igen… Aztán közben mégis táncoltunk egy kicsit, meg csináltunk képeket, és az osztályfőnökünk hozott egy kis meglepetést: egyrészt mindenki megkapta a kis kártyát, amire rá volt írva a neve, a szóbeli időpontja és tantárgyai, másrészt a férje minden lányt lerajzolt. Wow. Némelyik nagyon jó lett, az enyém is szép, csak nem nagyon hasonlít. Nem baj, kedves emlék. Illetve volt még pár tabló, amit nem dedikált mindenki, így azok mentek körbe, én mindenkiére rajzoltam egy mosolygós fejet is, illetve az egyikükére azt a becenevet is odaírtam, amit ő aggatott rám, csak úgy poénból. Aztán persze E és L kiszúrta, és ott vinnyogtak. Nem tudom, hogy viccesnek tartották, vagy morogtak, igazából nem is érdekelt. L már jó ideje borzolta az idegeimet, még szerencse, hogy többet nem kell látnunk… Meg akartuk lesni két osztálytársunkat, hogy összejönnek-e, de a kivitelezése nehezebb volt, mint gondoltuk. Próbáltam kinyitni a nagy ablakot, de ehhez fel kellett másznom az ablakpárkányra, mire a többiek kiabálni kezdtek, hogy ne ugorjak ki. Ki se fértem volna, és végül nem is ért semmit, ezért ráfogtuk, hogy szellőztetni akartunk… A másik izgalmas dolog az volt, hogy leborítottam a táncpartneremet vízzel - véletlenül, bár eleinte fenyegettem, de nem akartam. Tényleg nem :)
Ez után már nagyon zuhanóban volt a kedvem, meg untam is magam, a táncpartnerem is eltűnt valamerre, szóval fogtam magam, és leültem a többi fiúhoz, és akkor jobb kedvem lett. Megígértettük egymással, hogy majd nem csak összefutunk, hanem rendesen programokat szervezünk, ha már egy városban leszünk, illetve meghívtak a házavatóbulira is :) Jó, hogy legalább ők ott lesznek, a padtársam is teljesen máshova megy, az összes többi lány, akikkel szorosabb barátságot kötöttem, mind Pécsre jelentkezett. És a legszomorúbb, hogy a legjobb barátnőm, akivel már a koleszokat nézegettük, és egy helyre jelentkeztünk, előző este bejelentette, hogy ha fel is veszik, nem jön velem az egyetemre, hanem itt marad és elmegy más irányba. Szóval ilyen értelemben a padlón volt a hangulatom, ezért nagyon szerettem volna, ha legalább a bankett jó lesz.
Telt-múlt az idő, és eluntam, hogy már jó ideje csak mulatós szól, ezért elkezdtem összeállítani egy listát a saját telefonomon, és erőt vettem magamon, hogy na ezután odamegyek beszélgetni, mert egész este alig beszéltem vele, és hát milyen dolog ez már. Láttam, hogy mások milyen jól elvoltak vele, de vagy nem volt hely, vagy azokkal volt, akik mellé biztos nem ülök le… Nagyon gáz volt, ahogy ott tették magukat, és az zavart leginkább, hogy pont ő hangoztatta, hogy nem szereti, ha puncsolnak neki, de azért eléggé élvezte ebben az évben. Mindegy. Na és mire én ezt szépen elhatároztam, bejelenti: köszöni a meghívást, örült hogy itt lehetett. 
image

Jó. Erről ennyit. Még megígértette velem, hogy írok majd e-mailt, hogy milyen az egyetem, és hogy érzem magamat, illetve mondta, hogy szomorú volt, mert tőlem nem kapott képet - itt magamban felmorogtam, mert én meg nem mertem adni neki, mert nem tudtam, hogy fogadná… Na mindegy, kedden beviszem neki. 

Aztán elment. És vele együtt a jó hangulat is, ott maradt egy hiányos társaság tanárok nélkül. Ekkor kiültünk a lépcsőre hárman, és hoztunk ki magunkkal ételt meg ásványvizet, és lelkiztünk.Szerintem ez volt a leg “csajosabb” dolog, amit valaha csináltam. És nem csak nekem volt rossz érzés, hogy így alakultak a dolgok. Mert oké, hogy nem kell mindenkihez minden tanárnak egyesével odamennie, de jó lett volna, ha tudunk mindenkivel egy kicsit beszélgetni, nosztalgiázni, meg ilyesmik. De erre esély sem volt, mert betömörültek egy helyre, és gyorsan le is léptek. Nekem az volt a tervem az estére, hogy egy kicsit lazább hangulatban, amikor már nincsenek “ellentétek” tanárok és diákok közt, jól érezzük magunkat. Nem erről kellene szólnia a bankettnek? Végül is mindegy. 

Olyan éjfél körül kicsit jobb lett a hangulat, akkor még táncoltunk, de mire úgy éreztem volna, hogy jól vagyok, ki lettünk paterálva a helyről, hogy menjünk haza… Remek. Szóval miután felpakoltam étellel-itallal (az italosdi vicces volt, mert valaki 5 üveg bort akart lenyúlni, és kiakadt, amikor kipakoltatták vele), és mindenkitől elbúcsúztam, aki számít (mert volt, akit nem is akarok látni 5 évig), egy kisebb csapattal elindultunk hazafelé. Közben megjött értünk a fuvar, aztán engem hazavittek, megköszöntem, hogy hazahoztak másodszor is, remélem többször nem kell, majd felsétáltam az utcánkba. 

Este már nem volt erőm gondolkodni sem, de ez nem volt akadály abban, hogy már jó korán felébredjek, és ne is tudjak visszaaludni. Mire felkeltem, már nem is akartam egyetemre menni, főleg a jelenlegi helyzetben. Kitaláltam rá a megfelelő “idézetet”: “Nehéz úgy kapaszkodni valamibe, hogy csak egy ember fogja a kezedet, és a többi rángat lefelé.” De majd lesz valahogy…

Nehéz, egyébként. Megint úgy jártam, hogy az utolsó évre szerettem meg sokakat, és így kicsit elpazaroltnak tűnik az idő. De most már nincs mit tenni. Maradnak a szép emlékek, az együtt töltött vidám percek, poénok és beszólások.

Találkozunk 2019-ben.

1 month ago 0

part 1 - szóbeli

A sorsra bíztam magam, de azért próbáltam saját magam is tenni az ügyért, szóval pontosan ugyan arra a napra kértem a beosztásomat, mint tavaly. Csak akkor első, most pedig a 2. napja volt a vizsgáknak. És milyen jól tettem.

A biosz már meg volt 10-én, és az eredmény 16-án derült ki: egy pontot vesztettem, szóval így végül 86% lett az emeltem. Elégedett vagyok.

Aztán megismerhettük a vizsgabizottságot, az elnököt, aki amúgy nagyon jó fej volt, és aranyosakat mondott előtte is és utána is, és nem kötött bele semmibe. A bátorító mosolyok után, amiket a tanároktól kaptunk, rohantam haza tanulni, ugyanis jól elszámoltam magam, még 17-én is volt olyan tételem, amit nem tudtam, ráadásul előző este derült ki, hogy az Erdélyről szóló tételem enyhén szólva hiányos, csak egy leckét tanultam meg, meg halványan derengett ez-az a többi 4-ből. Na sebaj, még próbálkoztam, hogy amit a tanárnő megírt emailben, azokat nagyjából összeszedjem, de kb. a 3. mondat után otthagytam a fenébe, és feladtam. De meglepő módon, az utolsó napon ment a legjobban a dolog, simán felmondtam 18 töri tételt, a magyarok közül kettő (Jókai és Móricz) maradt csak ki, a nyelvtanból meg kb. mindegyikről volt fogalmam, de attól nem féltem, mert mondták, hogy mennyire el volt nagyolva a dolog. 

Aztán eljött a szóbeli napja, és kb. fél percig voltam nyugodt, aztán tudatosult bennem, hogy mi történik, és onnantól kezdve a szokásos “csak még egy 10 perc” szundit sem bírtam ki, felkeltem, lementem reggelizni, és egy órán keresztül ettem egy kis szelet piskótát. Rekord! Közben az eső is eleredt, nagyon jól kezdődött az egész. 

A táblára fel voltak írva a már kihúzott tételek, és kiakadtam, alig maradt bent valami, amit szerettem volna. Aztán végül szólítottak, és én bevonultam a kivégzésre, előtte B. anyukája próbált nyugtatni, de nem sikerült, főleg miután kijött a töri tanárom és kedélyesen elcsevegtek, hogy én milyen maximalista vagyok, nincs mitől tartanom, úgy is tudok mindent. Hahaha. Szólítottak.

Úgy húztam ki a törit, hogy magamban mantráztam a 18-as tételszámot, de nem jött be. A kezemben tartott papírról vigyorgott rám a 14-es, azaz Erdély. Amikor leültem, hogy kidolgozzam, majdnem elsírtam magam. Miért szívat a sors?! Ráadásul nem tudtam koncentrálni, mert közben ugye mások feleltek, és az informatika jobban megragadta a figyelmemet… A lapom olyan szinten káosz volt, alig bírtam kiigazodni rajta. De végül is, kiderült, hogy elég volt az az egy lecke, és az már csak ráadás volt, hogy megemlítettem Bethlen Gábort meg Apafi Mihályt, de biztos szereztem vele pár jó pontot. 

Túléltem, megdicsértek, örültem, na akkor jöjjön a magyar. Külön öröm volt, amikor hallottam, hogy kihúzták előlem Jókait és Móriczot, szóval már nem volt olyan veszélyes a dolog, de már nem akartam Szabó Magdát, mert milyen kínos lett volna, ha ott derül ki, hogy mégsem lehetett az Abigélt választani? A kötetet sem láttam bent, szóval örülök, hogy nem azt húztam. Ady volt itt a tételem, nyelvtanból pedig a nyelvi és nem nyelvi kommunikációs funkciók, vagy valami hasonló. Itt többször bepánikoltam, mert az idő csak telt, én meg még mindig csak a kötetet elemezgettem, a nyelvtanhoz még nem is nyúltam. Éppen befejeztem, már szólítottak is. Végül is anélkül mondtam végig, hogy félbeszakítottak volna, bár még az én fülemnek is fájt, hogy mekkora hülyeségeket mondok, meg mennyire nem mondok semmi konkrétat, csak kb. mindenhez, hogy “nem hagyták kibontakozni, eltaposták, újítani akar”, és próbáltam a szöveggyűjteményből példákat hozni. A végére meg beraktam egy jó kis lezárást, hogy Ady költészete milyen nagy dolog. Érdekes, hogy csak ehhez a tételhez írtam lezárást, a többi mind csak ilyen “abbahagyom és hátha rájönnek, hogy nem szeretnék mást mondani”. A nyelvtan szerintem egy perc sem volt. Pár mondat, aztán hogy jó, csináljam a feladatot, megvolt, köszönjük. Aztán felajánlották, hogy húzzak még bioszt is, de mondtam, hogy köszönöm, az már megvan :)

Amikor kijöttem, olyan boldog voltam, hogy vége, és a szar tételek ellenére is jól ment… Aztán még ott voltam egy másfél órát, vártuk a többieket, aztán hazaevickéltem az esőben. 

18-án volt az eredményhirdetés, izgatottan vártuk, hogy mi lesz itt, először kiosztották az alsóbb éveseknek, aztán jöttünk mi. Az elnök mindjárt megjegyezte, hogy mennyivel jobb színben vagyunk, mint első nap. Nem csoda… Aztán kiadta “parancsba”, hogy a lányok 2-3 gyereket szüljenek, egy férjtől. A fiúknak pedig, hogy egy feleségtől legyen gyerekük. Vicces volt. Aztán elkezdte osztani a bizonyítványokat, mindenkiről készült kép, mindenkinek mondott valami kedveset, aztán aláírtuk az átvételi elismervényt, illetve megkaptuk Magyarország alaptörvényét könyvben. Jó nehéz volt belegyömöszölni a táskámba… És akkor a végső eredményeim:

magyar: 100 (5)
történelem: 96 (5)
matek: 89 (5)
angol: 97 (5)
informatika: 98 (5)
biológia emelt: 86 (5)
és a tanúsítványon: angol emelt: 88 (5) + B2 komplex nyelvvizsga :)
Így kitűnő lett az érettségim is, és magyarból és töriből dicséretet kaptam, szóval minden középszintű tárgyamból dicséretet kaptam a szóbelire. És ezért izgultam én halálra magam…

Szóval összességében minden nagyon jól ment, csak ne kellett volna ennyit tanulni… Tudom, tudom, egyetem rosszabb lesz, de ott nem ismernek, ott nem várják el, hogy mindenből 100%-ot nyújtsak.

Remélem.

That’s all folks, érett vagyok :)

betekintettem

ééés megtudtuk a hivatalos érettségi eredményeket. #soexciting 

matek: 89% (le lettem szúrva, hogy merészeltem. minimum 100%ot vártak tőlem, haha)
magyar: 100% igen, igen. nem tudom, hogy csináltam, de minden más eredményt elhomályosít, kár, hogy nem ilyen téren megyek, vinném az infó 98-at meg ezt tovább.
töri: 93% (egész 333333) és az összes esszém hibátlan lett, úgy látszik mégiscsak szeretnek.
biosz: 81%, de emelt, szóval yes. bár kicsit szomorú vagyok, mert tavaly még rekorddöntési kísérlettel indultam neki az egésznek. de azt tudom, hogy ha beszól érte a tanárom, nagyon kiakadok. 

ezek a jelenlegiek, ezen kívül van még egy közép angolom, ami 97%, egy 98%-as közép infóm (áldom az eget, hogy megcsináltam) és egy emelt angolom, 88%. 

továbbá szereztem 50. évfordulós évkönyvet, beváltottam az utalványomat 4 dvd-re (Red, Éjfélkor Párizsban, Felhőatlasz, Vakrandi) és végre kikerült a tablóm a dicsőségfalra a Legjobb gimnáziumi tanulókhoz, de a nevemet még nem írták oda. na majd remélem hamarosan. 

fel vagyok dobva, ha nem is sikerült olyan hú de tökéletesen, így is jó eredmények ezek (más ölne értük) és így is 443 vagy 452 pontom van, amivel meg simán bent vagyok mind3 helyen. most már csak arra kell vigyáznom, hogy nem szúrom el a szóbelit. bele kell vetnem magam a tanulásba.

reménnyel él az ember

avagy igen kényelmes elfelejteni, hogy még vissza vannak a szóbeliim. Sorozatokat nézek, későn kelek, ma rávettem magam, hogy picit készüljek, szóval 2 tételt kiegészítettem a füzet alapján. Haladás… 

De inkább azzal ment el az időm, hogy a géppel szórakozok, mert miután 2 kékhalált is bekaptam egy hét alatt, lefuttattam egy víruskeresést, bekapcsoltam az automatikus frissítéseket (sosem volt még semmi frissítés, most egyszerre kaptam 174et. hú.) és nekiállok takarítani. Plusz veszek dvd-ket és kiírok néhány létfontosságú dolgot és filmeket. Persze a végső megoldás egy külső merevlemez lesz, amire mindent átrakok, és a gépen csak a telepített játékok maradnak, de az egyelőre még messze van, a következő lépés a laptophűtő, mert meg fog dögleni az egész rendszer, ha folyton felforrósodik, főleg, hogy jön a nyár…és nekem sem kényelmes, ha égnek az ujjaim gépelés közben. 

Továbbá magamat is ki akarom tisztítani, bár erre még nem jöttem rá, hogyan, de változásra vágyom. Elballagtam, jön az egyetem (ha jön), új város, új minden, alkalmazkodnom kell. Egyrészt megint tornázni akarok, mert a szerda szegycsontban érzett szúróérzés után kicsit megijedtem (persze, lehet, csak az izgalom, meg minden), és ki akarok próbálni valamilyen méregtelenítést, szigorúan gyógynövényes keretek között anélkül, hogy kínoznám magam. És ami a legfontosabb, el akarok menni egy csomó orvoshoz, mert félek. Elsőként laborba, aztán valakivel konzultálok arról, miért volt egypár spontán szédülésem teljesen nyugodt körülmények között is, mert arra gyanakszok, hogy valami mészkristály probléma van a fülemben. Ezenkívül érszűkület vizsgálat, mert hajlamos vagyok az öröklésére, és állandóan hideg a kezem-lábam. Kicsit hipochonder lettem az évek során… Sebaj. Jobb félni, mint megijedni, kivéve, ha a félelem fenntartott, mert a tartós adrenalinszint a vérben kárt okoz. Ezt ki mondta, biztos nem én.

Szóval takarítás, és saját magam is igyekszek változtatni.

Btw, kellene valami jó kis meditációs “használati útmutató”, hogy hogyan működik a dolog, mert amikor én próbáltam, inkább csak az alváshoz lettem közelebb….

2 months ago 0

finish

Végeztem az írásbelikkel, olé-olé, egyrészt nagyon örülök, másrészt csúfos vereséget szenvedtem. Végigtanultam az 5 napot, minden visszaismételtem, bementem még faktra is úgy, hogy már elballagtam, arról nem is beszélve, hogy 3 évig minden órára készültem, jártam versenyekre, megyei, országos, színötössel végeztem, és most attól félek, 45% se lesz. Én úgy készültem erre az egészre, hogy ha már a matek gyengébb lett, majd itt parádézok, és talán lesz egy ilyen 70-80, ha nagy szerencsém van, 90%. Ezzel szemben 10 óra tájban azt számolgattam, hány pont minimum kell ahhoz, hogy biztos felvegyenek. Mire hazaértem már megvolt az új tervem: ha nem vesznek fel, itt maradok valamilyen ötödéves képzésre, közben csinálok emelt érettségit infóból, és elmegyek valamilyen informatikás szakra. Na nem olyanra, hogy mérnök, vagy gazdinfo, hanem programozás meg fejlesztés. Nos igen… De azért még reménykedek. 

Vagy elmegyek oktatásügyi miniszternek, és eltörlöm az érettségit. Igen, az lesz.

2 months ago 0